Aktualitások

Microchipes sztorik

Mint ahogyan már sokan tudják, 2013. január 1-től minden 4 hónaposnál idősebb kutyát microchippel meg kell jelölni, valamint a veszettség oltást csakis az ilyen módon megjelölt állatok kaphatják meg.

Azonban ezen írásunk célja nem a jogszabályok újbóli leírása, hanem a "sikertörténetek" megosztása Önökkel, amelyek ezen szabály bevezetése nélkül nem történhettek volna meg.

Honlapunkon megtalálja, hogyan is történik a microchipes megjelölés, valamint, hogy mik a főbb tudnivalók ezzel kapcsolatban. Most viszont választ kapunk arra is, hogy miért is hasznos ez a metódus.

Szegedi állatorvosi rendelőnkbe január óta sok kutyust hoztak be azzal, hogy nem messze találtak rá az utcán kóborolva, éhesen-szomjasan, dideregve-átfagyva, vagy éppen lihegve a hőségtől. Sokszor rémülten ballagtak be a kutyusok rendelőnkbe, ahol is a kezdeti ijedtség után jóízűen falatoztak egyet és oltották szomjukat az elébük tett eleségből, ivóvízzel. Néhány kutyus már a belépéskor vidáman köszöntött bennünket, mintha régi ismerősökre bukkant volna, boldogan figyelte, ahogyan körülötte tüsténkedtek a rendelő dolgozói. Az ebeket mindezek után a microchip leolvasóval ellenőriztük, hogy meg vannak-e jelölve.

Sajnos több olyan eset volt, ahol nem találtunk chipet, így a gazdák nyomára sem tudtunk akadni. Ilyenkor vagy sikerült kapcsolatba lépniMicrochipes sztorik a menhellyel, akik befogadták őket, vagy éppen a jószívű megtaláló által találtak új otthonra.

Amelyik kutyusban volt chip, a leolvasott szám alapján, beütve azt a www.petvetdata.hu keresőjébe, könnyen megtaláltuk a gazdája elérhetőségét. Ezért is érdemes mindenképpen megadni a microchip regisztrációjakor egy telefonszámot is a többi adat mellett, hogy segítségével azonnal kapcsolatba tudjunk lépni az aggódó gazdikkal. Felhívva a tulajdonosokat, rögtön meg tudtuk beszélni, hogyan is "szolgáltassuk vissza" a kedvencüket. A gazdiknál talán csak a kutyusok örültek jobban az újbóli viszontlátásnak. Sokszor alig tudtuk őket visszatartani attól, hogy feldöntsék a gazdit, vagy hogy ne "nyomdázzák össze" őt a tappancsukkal a nagy ugrálás közepette.

Mindezen történetek megerősítenek minket abban, hogy a microchipes megjelölés nem egy értelmetlen dolog, sőt, ellenkezőleg: milyen hasznos is tud lenni. Lehet, hogy kedvencünkről sokan állítjuk: "soha nem csatangol el...", vagy "ki sem teszi a lábát az utcára...", de éppen elég, ha egyszer megtörténik a baj. A microchipes megjelölés által a becsületes megtalálók is sokkal könnyebben találhatják meg a gazdákat, ezáltal a kutyusok is mihamarabb visszakerülhetnek szerető otthonukba.

2013.09.13.