Személyes eszközök
Ön itt áll: Főoldal Állatorvos válaszol Egyéb aranyhal betegség

aranyhal betegség

Menj fel ide: Egyéb

aranyhal betegség

Beküldte: Csóti Tamás — 2010 month_jun 18 19:25

Tisztelt Doktor úr/nő!

Az a kérdésem lenne, hogy a kb 6éves teleszkópszemű aranyhalamnak, eddig semmi baja nem volt. Viszont tegnap furcsa módon, a víz alján volt, akkor kicsit meglökdöstem az akváriumot, és elkezdett  úszkálni. Ezt kb 3-4szer csinálta egy nap, de nem úgy feküdt mint amikor alszik, hanem mintha meghalt volna. Ma pedig reggel semmi baja nem volt, megetettem, aztán amikor hazaértem olyan 4óra múlva, az oldalán feküdt, gyorsan kivettem a vízből, és beletettem egy egy lábosba, amibe csak kis vizet engedtem neki. abba is el akart fordulni oldalra, aztán visszafordítottam, utána jobban volt, nem fordulgatott semerre, úszkált a kis vizébe. aztán kitisztítottam az akváriumot, h hátha abba volt vmi, és beletettem, aztán elmentem ugy 1órára, amikor hazajöttem, hassal felfelé volt, gyorsan kivettem a vízből, aztán beletettem kis vízbe, eleinte fordulgatott kicsit, de most egész jól van, a kicsi vízbe. Mi lehet ennek az oka? eddig egyszer se csinált ilyet, és miért csak a nagyobb vízbe nem tud normálisan maradni?

Re: aranyhal betegség

Beküldte: Dr. Farkas Patrícia — 2010 month_jun 20 11:03

Previously Csóti Tamás wrote:

Kedves Tamás!

Sokszor a melegedő víz miatt tapasztalunk hasonlót az aranyhalaknál. Figyelni kell rá, hogy az akváriumot ne érje a tűző napfény és minél többször kell friss hideg vízzel pótolni a már felmelegedettet. Mivel az akvárium alján hidegebb a víz ezért odagyűlnek a halak, de ha egységesen felmelegszik akkor már a víz tetején lebegnek.

A 6 éves kor azonban már nem fiatal, így nem zárható ki az sem, hogy belső szervi betegsége van.

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia 

Re: aranyhal betegség

Beküldte: Nagy Ágnes — 2010 month_jun 29 15:23

Tiszteld Doktor Nő/Úr!

Kb. 1 hete vettem egy aranyhalat és az utóbbi 3 napban egyáltalán nem eszik. Eleinte még bekapta utána kiköpte, most viszont már meg se eszi (vettem neki legalább 5 féle eledelt, hátha csak válogatós; van közte élő, száraz és gyógy eleség is, de egyikkel se arattam sikert). Többnyire a víz alján van, néha úszkál egy kicsit; mindentől megijed, ami mozog. Külsőre nem látszik betegségnek nyoma.

Mit csináljak vele?

Válaszát előre is köszönöm!

Re: aranyhal betegség

Beküldte: Dr. Farkas Patrícia — 2010 month_jul 02 22:22

Previously Nagy Ágnes wrote:

Tiszteld Doktor Nő/Úr!

Kb. 1 hete vettem egy aranyhalat és az utóbbi 3 napban egyáltalán nem eszik. Eleinte még bekapta utána kiköpte, most viszont már meg se eszi (vettem neki legalább 5 féle eledelt, hátha csak válogatós; van közte élő, száraz és gyógy eleség is, de egyikkel se arattam sikert). Többnyire a víz alján van, néha úszkál egy kicsit; mindentől megijed, ami mozog. Külsőre nem látszik betegségnek nyoma.

Mit csináljak vele?

Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Ágnes!

Érdemes lenne egy kis félhomályba tenni a halat, hogy ne ijedjen meg mindentől, talán így a táplálékot is hamarabb elfogadja. Még néhány napig (összesen kb egy hétig) koplalhat, de ha ez idő letelte után sem vesz magához táplálékot akkor érdemes lenne metilénkékkel kezelni a vizét, amit akvarisztika boltban tud megvásárolni.

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia

Re: aranyhal betegség

Beküldte: Soós Dániel — 2010 month_dec 09 15:26

Tiszteld doktor nő,úr!!

Az lenne a kérdésem h van nekem 3-db aranyhalam és valamikor az aranyhalak nem tudnak lemerülni mintha levegő lenne a hasugba.Amikor le tudnak merülni vel hozza a levegő vagy nem is tudom mi.Kérem válaszoljanak....

Re: aranyhal betegség

Beküldte: Soós Dániel — 2010 month_dec 09 15:32

Mégegy kérdésem lenne!

Az egyik halam (fekete teleszkópszemü) fenekéböl ilyen fehér buborékok jönnek egymásra ragadva és ezek a buborékok felviszik a víz tetejére de amikor leválnak egyböl tud normálisan úszni.

3 kérdés: a teleszkóp szemü halamat vettem 1500 ft.Maguk szerint megérte??A 3 mat ami 2 aranyszínü 1 fekete teleszkópszemü egy 21 literes akváriumba tartom.Kb 4-6 centisek farkukal együt.

Re: aranyhal betegség

Beküldte: Soós Dániel — 2010 month_dec 09 17:06

Previously Dr. Farkas Patrícia wrote:

Previously Csóti Tamás wrote:

Tisztelt Doktor úr/nő!

Az a kérdésem lenne, hogy a kb 6éves teleszkópszemű aranyhalamnak, eddig semmi baja nem volt. Viszont tegnap furcsa módon, a víz alján volt, akkor kicsit meglökdöstem az akváriumot, és elkezdett  úszkálni. Ezt kb 3-4szer csinálta egy nap, de nem úgy feküdt mint amikor alszik, hanem mintha meghalt volna. Ma pedig reggel semmi baja nem volt, megetettem, aztán amikor hazaértem olyan 4óra múlva, az oldalán feküdt, gyorsan kivettem a vízből, és beletettem egy egy lábosba, amibe csak kis vizet engedtem neki. abba is el akart fordulni oldalra, aztán visszafordítottam, utána jobban volt, nem fordulgatott semerre, úszkált a kis vizébe. aztán kitisztítottam az akváriumot, h hátha abba volt vmi, és beletettem, aztán elmentem ugy 1órára, amikor hazajöttem, hassal felfelé volt, gyorsan kivettem a vízből, aztán beletettem kis vízbe, eleinte fordulgatott kicsit, de most egész jól van, a kicsi vízbe. Mi lehet ennek az oka? eddig egyszer se csinált ilyet, és miért csak a nagyobb vízbe nem tud normálisan maradni?

Kedves Tamás!

Sokszor a melegedő víz miatt tapasztalunk hasonlót az aranyhalaknál. Figyelni kell rá, hogy az akváriumot ne érje a tűző napfény és minél többször kell friss hideg vízzel pótolni a már felmelegedettet. Mivel az akvárium alján hidegebb a víz ezért odagyűlnek a halak, de ha egységesen felmelegszik akkor már a víz tetején lebegnek.

A 6 éves kor azonban már nem fiatal, így nem zárható ki az sem, hogy belső szervi betegsége van.

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia 

Jónapot!

Amit elösször kérdeztem, hogy a felszinen szoktak lebegni és nem tudnak lemerülni ha meg lemerülnek egybölfeljönnek mert melege a víz??????

Beküldte: Soós Dániel — 2010 month_dec 09 17:14

Én nem anyira értek hozzá DE nem szabad csak ugy megengedni a vizet és belerakni mert amit mi iszunk a csabbol abba raknak valamit és ezért a víznek álnia kel 1-2 napig.Utána lehet beletenni.Ha 1 fekete teleszkóp szemü aranyhalad van hetente takarícsd az akváriumot mert az ürüléke nem olyan mint pl.cobra guppi.ezek jó tanácsok

1. élő vizinövényt ne rakj bele hanem műt

2. nem kel nekik kő,sóder de ha van ilyesmi a fízben akkor azt jól mossuk át takarításnál

3.ne rakj bele hegyes dízseket

4. ne etezsd minden nap ugyan azzal a kajával hanem változatos is legyen

5. 1 héten egyszer hagy ki 1 napot az etetésével

ilyenekre oda kel figyelni!!!!

Re: aranyhal betegség

Beküldte: Soós Dániel — 2010 month_dec 09 17:15

Beküldte: Soós Dániel — 2010 month_dec 12 00:45

Previously Dr. Farkas Patrícia wrote:

Previously Csóti Tamás wrote:

Tisztelt Doktor úr/nő!

Az a kérdésem lenne, hogy a kb 6éves teleszkópszemű aranyhalamnak, eddig semmi baja nem volt. Viszont tegnap furcsa módon, a víz alján volt, akkor kicsit meglökdöstem az akváriumot, és elkezdett  úszkálni. Ezt kb 3-4szer csinálta egy nap, de nem úgy feküdt mint amikor alszik, hanem mintha meghalt volna. Ma pedig reggel semmi baja nem volt, megetettem, aztán amikor hazaértem olyan 4óra múlva, az oldalán feküdt, gyorsan kivettem a vízből, és beletettem egy egy lábosba, amibe csak kis vizet engedtem neki. abba is el akart fordulni oldalra, aztán visszafordítottam, utána jobban volt, nem fordulgatott semerre, úszkált a kis vizébe. aztán kitisztítottam az akváriumot, h hátha abba volt vmi, és beletettem, aztán elmentem ugy 1órára, amikor hazajöttem, hassal felfelé volt, gyorsan kivettem a vízből, aztán beletettem kis vízbe, eleinte fordulgatott kicsit, de most egész jól van, a kicsi vízbe. Mi lehet ennek az oka? eddig egyszer se csinált ilyet, és miért csak a nagyobb vízbe nem tud normálisan maradni?

Kedves Tamás!

Sokszor a melegedő víz miatt tapasztalunk hasonlót az aranyhalaknál. Figyelni kell rá, hogy az akváriumot ne érje a tűző napfény és minél többször kell friss hideg vízzel pótolni a már felmelegedettet. Mivel az akvárium alján hidegebb a víz ezért odagyűlnek a halak, de ha egységesen felmelegszik akkor már a víz tetején lebegnek.

A 6 éves kor azonban már nem fiatal, így nem zárható ki az sem, hogy belső szervi betegsége van.

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia 

De fiatal a 6 év mert egy NORMÁLIS jol tartot arany hal kb.60 évig él.

Re: aranyhal betegség

Beküldte: Dr. Farkas Patrícia — 2010 month_dec 12 14:45

Previously Soós Dániel wrote:

Mégegy kérdésem lenne!

Az egyik halam (fekete teleszkópszemü) fenekéböl ilyen fehér buborékok jönnek egymásra ragadva és ezek a buborékok felviszik a víz tetejére de amikor leválnak egyböl tud normálisan úszni.

3 kérdés: a teleszkóp szemü halamat vettem 1500 ft.Maguk szerint megérte??A 3 mat ami 2 aranyszínü 1 fekete teleszkópszemü egy 21 literes akváriumba tartom.Kb 4-6 centisek farkukal együt.

Kedves Dániel!

A halaknak valószínűleg emésztési rendellenessége van, amit általában disbakteriózis, vagy nem megfelelő takarmányozás esetén szokott kialakulni. Meg lehet próbálni a kezelésre metronidazolt alkalmazni. Az emberi Klion tablettából 1-et kell feloldani 100 liter vízben és maximum 4 napig alkalmazni. Ezt követően vízcsere szükséges. Ha ugyanerről az állományról kérdez az első kérdésében is, akkor ez a válasz érvényes oda is. (Emésztési zavarból adódó felfúvódás).

Az 1500 Ft egy közép árkategória, szerintem megérte. A 21 literes akváriumot egy kicsit kicsinylem a 3 halhoz.

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia

Re: aranyhal betegség

Beküldte: Dr. Farkas Patrícia — 2010 month_dec 12 14:46

Previously Soós Dániel wrote:

Tiszteld doktor nő,úr!!

Az lenne a kérdésem h van nekem 3-db aranyhalam és valamikor az aranyhalak nem tudnak lemerülni mintha levegő lenne a hasugba.Amikor le tudnak merülni vel hozza a levegő vagy nem is tudom mi.Kérem válaszoljanak....

Kedves Dániel!

A második kérdésénél van a válasz.

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia

Re: aranyhal betegség

Beküldte: Soós Dániel — 2010 month_dec 14 21:06

Tisztelt doktror nő!

Most már egyedül van a fekete teleszkópszemü aranyhal a 21 literes vízbe mert nem ugy veszi észre mint a többi mire meg észreveszi a többi meg megette elöle.

Tényleg egy kicsit nagy a hasa de mostmár nincs vele gond.Hetente kicserélem a 21 literes akváriumot neki.A szeme kicsit szürkés az nem baj???Szerintem mindegyiknek ojan.

Köszönöm azépen a válaszát!!!!

Beküldte: Soós Dániel — 2010 month_dec 14 21:08

Most már egyedül van a fekete teleszkópszemü aranyhal a 21 literes MEDENCÉBE mert nem ugy veszi ÉSZER AZ ENNIVALÓT**

Re: aranyhal betegség

Beküldte: Soós Dániel — 2010 month_dec 14 21:13

Aszt, hogy értette h takarmányozás????

Már kérdeztem de ha it kérdezek it is megkérdezem.Kigyogyul?

Re: aranyhal betegség

Beküldte: Dr. Farkas Patrícia — 2010 month_dec 15 14:23

Previously Soós Dániel wrote:

Tisztelt doktror nő!

Most már egyedül van a fekete teleszkópszemü aranyhal a 21 literes vízbe mert nem ugy veszi észre mint a többi mire meg észreveszi a többi meg megette elöle.

Tényleg egy kicsit nagy a hasa de mostmár nincs vele gond.Hetente kicserélem a 21 literes akváriumot neki.A szeme kicsit szürkés az nem baj???Szerintem mindegyiknek ojan.

Köszönöm azépen a válaszát!!!!

Kedves Dániel!

A szaruhártya szürke színeződése kialakulhat például darakór kezdetén is. Figyelni kell, ha  a test többi részén is megjelennek fehér pontok és a hal vakarózni, pipálni kezd akkor ez ellen is kezelni kell.(kezelésre: FMC, réz vegyületek, kinin-HCL)

Ha a metronidazolos kezelésre visszahúzódik a has puffadás, akkor szépen rendbe jön a hal, kigyógyul.

(A takarmányozási hibánál a faj számára nem megfelelő, vagy romlott takarmány etetését értem.)

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia 

Re: aranyhal betegség

Beküldte: Soós Dániel — 2010 month_dec 15 21:08

Köszönöm szépen!

Ma ki is takarítom az akváriumot!!!

Maga szerint ha jobban lesz 21literes akváriumba vegyek mellé 1 párt?Mégegy teleszkópszemüt.Most takarítom átraktam a többi mellé(másik akváriumba) és felfrisítettem hideg vízzel és most elvan.Holnap visza rakom majd elmondom h van.

Ot alul a hasánál ot kicsit fehér DE nincsenek neki fehér pötyei csak ot nincs annyi pikeje.

Beküldte: Soós Dániel — 2010 month_dec 15 21:10

Az vakarózásnak jelent ha ugy uszkál h az akváriumhoz ér??De csak valamikor.

Re: aranyhal betegség

Beküldte: Soós Dániel — 2010 month_dec 15 21:12

Maga a LEGJOBB doktörnő a világon de tényleg!!!!

Van egy szálkás szőrü tacskóm találtuk és 18 kiló.Elvittük az állatorvoshoz és azt monta 3-4 kilót le kel fogynia DE csak az miat mert ugy szeb lesz de ő igy is tökéletes!!(L)Sokat viszem sétálni(L)3-4 éves herélt!

Magának vannak halai??

Re: aranyhal betegség

Beküldte: Dr. Farkas Patrícia — 2011 month_feb 20 11:47

Previously Soós Dániel wrote:

Maga a LEGJOBB doktörnő a világon de tényleg!!!!

Van egy szálkás szőrü tacskóm találtuk és 18 kiló.Elvittük az állatorvoshoz és azt monta 3-4 kilót le kel fogynia DE csak az miat mert ugy szeb lesz de ő igy is tökéletes!!(L)Sokat viszem sétálni(L)3-4 éves herélt!

Magának vannak halai??

Kedves Dániel!

Saját halaim nincsenek, hanem a rendelőnkben tartunk sügéreket és egy algaevőt. Volt egy aranyhalunk is, de ő már sajnos elpusztult.

Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia

Fórummotor: Ploneboard
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek