Tarajos teknős betegsége
Menj fel ide: Hüllők
Tisztelt Doktor Úr/Nő!
Van egy tarajos teknősöm kb 3-4 éves lehet és 8-10 cm-es páncélja van. Egy évvel ezelött találtam a füstös utcán sétált. Valószínű kertesházból szökhetett meg.
Egy hete egy hatalmas dudor lett a bal fülénél ami komoly gyulladásra utalt. Azonnal elvittem orvoshoz. Ott adtak gyulladáscsökkentőt, antibiotikumot és vitaminokat injekció formájában. Másnapra ez a vöröses fehér duzzanat kidurrant, fehér genny fakadt ki belőle. Szinte minden nap viszem a rendelőben ahol megkapja a szurit. Mostmár ott tartunk, hogy levágták az elhaltbőrt és a fülürege látható egy nyilt sebbel. Az üregben van van még fehér genny, ezelött kétszer az orvosok megpróbálták kis vattás csipesszel kitakaritani, de még most sem az igazi. Ez olyan nagy seb, mint a szeme kétszererese. Eszik és természete a régi marad. Alszik és mozog egyforma arányban. Ami miatt aggódom, hogy ha ez a bőrsérülés rendbe jön és sikerül is azt a sebet teljesen kitakarítani, hogy már nem látszódna a gyulladás, akkor is még ott van a gyulladt szemhéja. Ha sokáig van levegőn akkor nem tudja kinyitni a szemét, mert úgy összeragad. A vizben nem látszik, hogy problámája van vele. Vannak orák hol az egyik hol a másik szemét tartja csukva. Az orvosok ödémára gyanakodnak, de nem értem miért nem javul az 5. szuri alkalmával. Biztos komoly gondra utalhat, ha nem javul. A sebe amennyire egy seb lehet, szép. Nem kaparja.
Minden nap oldott betedinnal (1:9) átmosom a sebet, 10-15 percig szabadlevegőn marad, hogy fertőtlenítse a jód. Most 29 C tartom a víz hőmérsékletet, 2 naponta etetem és takarítom az akváriumát.
Azelött és most is nagyon vedlett a bőre, úgy gondoltam ennél a fajnál ez természetes, de lehet ez is fontos információ a pontos diagnozis megallapításában. Páncélja erős.
Nem szeretném, hogy elpusztuljon ezért mindent megteszek, hogy már gyógyult legyen. Fontos lenne ha megírná Ön is az észrevételét, hátha talákozott már hasonló esettel. Nem tudom mitévő legyek, mit tegyek még. Túl van a nehezén? Jobban lesz már ha az életkedve a régi és a jövőben is enni fog? A bőr mikor regenerálodik teljesen? Végülis egy üreg fedőrétegének kell lennije majd. (Ha segítség tudok képet készíteni.)
Köszönöm.
Tisztelettel:
Andrea
Previously Szládek Andrea wrote:

Kedves Andrea!
A hüllők sebgyógyulásaihoz mindig sok türelem kell. Vannak sebek, melyeknek gyógyulásához hónapokra van szükség.
A leírás alapján úgy látom, hogy korrekt antibiotikumos, gyulladás csökkentős kezelést kap a teki. Amivel én kiegészíteném az helyi kezelés volna. Tudom, hogy furcsán fog hangzani, de hüllőnél jól szokott működni a sebeken a kombinációs antibiotikumot tartalmazó tőgyinfúziók használata. Például a Tetra-Delta. Ezt betadinos tisztítás után a sebre kenheti, illetve akár a leragadó szembe is. 8-10 napon át napi egyszer kell alkalmazni.
Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia