Vese szétesése
Menj fel ide: Kutyák
Tisztelt Doktornő!
Van egy 5 éves kuvasz-roti keverék kutyusok. Augusztus 20-án péntek délután vettük észre nála, hogy véreset pisil (élénkpiros), valamint alvadt vér csomók is jönnek ki belőle a vizelés után, másnap jött az orvos, kapott 3 szurit babézia ellen is. Vettek tőle vért is. Hétfőn vittük a kutyust infúzióra, röntgenre és ultrahangra, valamint megint vettek vért tőle,mert nem tudta kimutatni a babéziát belőle állítólag. Kiderült hogy a veséje (egyik 5cm, másik 7cm!! ) kezd szétesni...A vérképe katasztrófális, vörösvérsejtszám alacsony. Azt mondták, hogy a vérképe alapján a kutyusnak már a másvilágon kellene lennie. De a kutyus evett,ivott, pisilt és aránylag jókedvű volt. Hétfőre a véres vizelet már múlóban volt,de kedd óta teljesen eltűnt. Csütörtökig hordtuk minden nap infúzióra (Bieffe) és a kutyust is javulni láttuk. A kedve mégjobb lett, és persze evett-ivott...ami kell. Viszont csütrötökön újra vettek vért és azt mondták, hogy sajnos a vérképe nem lett jobb semmivel (a fehérvérsejt több lett,amit valami stressz néven emlegetett...állnak le a szervei, vagy ilyesmi), és feleslegesnek látják, mert nem javítja az eredményét a további infúzió. Gyógyszerekkel nem tömik,hogy kíméljék a vesét. (csak béres csepp, rutascorbin tabi, meg quamatel 20mg, hogy védjuk a gyomrát. A kutyus még jókedvű, picit hány,de csak akkor,ha vizet iszik...közvetlenül utána.De eszik-iszik, minden oké. A kérdésem az lenne, hogy mitől lehet vesebeteg a kutyusom,mert a dokik nem tudtak rá válaszolni. Azt mondták,nem veleszületett,mert annak hamarabb ki kellett volna jönnie. Nem gyulladás,mert nem lázas, illetve a vérkép sem mutatja. Akkor mitől? Olyan hihetetlen, hiszen a kutyus jól van és a vérkép meg teljesen az ellenkezőjét mutatja.
Kérem nyugtasson meg,mert lelkiismeretfurdalásom van, hátha mi tehetünk erről, vagy miért nem vettem észre hamarabb?
Előre is nagyon köszönöm, egy kétségbeesett gazdi:
Balu gazdája
Previously Takó Nikolett wrote:

Kedves Nikolett!
Sajnos sokszor nem lehet pontos választ adni a miértekre. A vese reagálhat így mérgezések, korábbi fertőzések következményeként is, de az is lehet, hogy egy autoimmun folyamatról van szó, amikor a szervezet megtámadja önmagát. Van egy csoport, amit idiopatikus hátterűnek nevezünk, ami azt jelenti, hogy nem tudjuk az okot, egyszerűen az adott szerv felmondja a szolgálatot.
Abban egészen biztos vagyok, hogy önök nem tehetnek semmiről. Sajnos embereknél is sokszor előfordul, hogy nem lehet tudni egy betegség pontos okát. Az is lehet, hogy korábban volt a kutyusnak például egy vesemedence gyulladása, aminek a kóros szövődményei most láttatják magukat.
Ami fontos, hogy vesekímélő diétán tartsák a kutyust, ami azt jelenti, hogy fehérje és só szegényen táplálják. Emellett ma már léteznek vesefunkciót támogató készítmények is, mint a Renal Advanced por, ami állatpatikában tud megvenni. Ez segíthet akut és krónikus vesebetegek állapot javításában is.
Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia
Previously Dr. Farkas Patrícia wrote:

Üdvözlöm!
Köszönöm a választ!
Sajnos a kutyus tegnapra rosszabbul lett, kedvetlen, és tegnap már csak egy maréknyi csirkehusit fogadott el, ma meg még semmit,de próbálkozunk... Viszont ma tüsszentett egy véreset... Éber,de levert...(még az idegeneket megugatja teljes erejéből) Sétáltunk is egy picit,de mostmár többet fekszik,mint járkál tegnap óta. Gondolom már ez is annak a jele, hogy adja fel szegény, ugye? Mi az a pont,ahol el kell tudni engedni, hogy ne szenvedjen?
Köszönettel: Niki