Hirtelen halál, mitől lehet?
Menj fel ide: Nyulak
Tisztel Doktorúr/nő!
2.5 éves törpenyuszim nemrég teljesen váratlanul itthagyott minket. Este még semmi nem látszott rajta, bodlog, egészséges nyuszi volt, ám másnap reggel ekdvtelennek tűnt, és nem vette el az ételt. Ez gyanús volt, itthon maradtam vele hogy figyeljem. Kezdetben felfúvódásra gondoltunk, minden tünet arra utalt: kedvtelenség, gubbasztás, étel visszautasítása. Dél körül felhítam az állatorvost, azt modnta nézzem meg nem lázas-e. A füle nem hogy meleg, hanem jég hideg volt, és egészen kék. Mikor kivettem a helyéből láttam hogy maga alá végezte a dolgát. Nyálkás, sárgás színű, de még bogyós volt a széklete. Ha benyúltam a hasa alá furcsa morgó hangot adott ki, és néha simán légzésnél is hallatta azt. Az orvos négytől rendelt, kocsiba ültünk és elindultunk. Meleg volt, vizeztem a fülét és próbáltam itatni, de nem fogadta el. Vizes törölködővel hűtöttük a helyét. Furcsán kapkodta a levegőt, és féloldalt feküdt. Egyszercsak rúgott kettőt hármat a lábaival, mintha valami rohama lenne, és még a kocsiban elpusztult... Elmentünk azért az orvoshoz, de késett. húsz pecet ültünk ott, az aszisztense modnta hogy menjünk el már nem tudnak mit cisnálni.
Tudom hogy a pontos okát csak boncolással lehetett volna megállapítani, de azt remélem talán így is tud valamit mondani, mitől lehetett? Kombinált oltást kapott március elején, és július elején hagyott itt minket. Soha semmi baja nem volt, orvost csak oltásnál látott. Azóta sem hagy nyugodni hogy esetleg én mualsztottam el valamit a gondozásában.
Köszönöm válaszát!
Nem vártuk meg az orvost... Megmerevedett szegény nyuszkó, gondolhatod nem sok kedvem volt ott ülni vele, rádásul kiderült hogy aznap délután nem is az az orvos rendelt aki nyuszikra specializálódott, hanem a másik... Az aszisztens is modnta hogy menjünk nyugodtan haza, már nincs mit tenni, de ő is csodálkozott, és modnta, hogy ilyet még nem látott...
LEsz még nyuszim, ebben biztos vagyok de őt annyira szerettük hogy hirtelen nem mertem bevállalni egy másikat. Most van egy kiscicám, beszoktatós még...Ha ő megnől akkor biztosan lesz nyuszkom
Previously Horváth Alíz wrote:
Tisztel Doktorúr/nő!
2.5 éves törpenyuszim nemrég teljesen váratlanul itthagyott minket. Este még semmi nem látszott rajta, bodlog, egészséges nyuszi volt, ám másnap reggel ekdvtelennek tűnt, és nem vette el az ételt. Ez gyanús volt, itthon maradtam vele hogy figyeljem. Kezdetben felfúvódásra gondoltunk, minden tünet arra utalt: kedvtelenség, gubbasztás, étel visszautasítása. Dél körül felhítam az állatorvost, azt modnta nézzem meg nem lázas-e. A füle nem hogy meleg, hanem jég hideg volt, és egészen kék. Mikor kivettem a helyéből láttam hogy maga alá végezte a dolgát. Nyálkás, sárgás színű, de még bogyós volt a széklete. Ha benyúltam a hasa alá furcsa morgó hangot adott ki, és néha simán légzésnél is hallatta azt. Az orvos négytől rendelt, kocsiba ültünk és elindultunk. Meleg volt, vizeztem a fülét és próbáltam itatni, de nem fogadta el. Vizes törölködővel hűtöttük a helyét. Furcsán kapkodta a levegőt, és féloldalt feküdt. Egyszercsak rúgott kettőt hármat a lábaival, mintha valami rohama lenne, és még a kocsiban elpusztult... Elmentünk azért az orvoshoz, de késett. húsz pecet ültünk ott, az aszisztense modnta hogy menjünk el már nem tudnak mit cisnálni.
Tudom hogy a pontos okát csak boncolással lehetett volna megállapítani, de azt remélem talán így is tud valamit mondani, mitől lehetett? Kombinált oltást kapott március elején, és július elején hagyott itt minket. Soha semmi baja nem volt, orvost csak oltásnál látott. Azóta sem hagy nyugodni hogy esetleg én mualsztottam el valamit a gondozásában.
Köszönöm válaszát!
Kedves Alíz!
Ahogy ön is írta teljesen biztosat csak boncolással lehet mondani, de azért van feltételezésem.
Két bélfertőzés van , ami a nyusziknak nagyon gyorsan a halálát tudja okozni.
Az egyik, egy parazita okozta fertőzés a coccidiosis, ami heveny, nyálkás hasmenést és leggyakrabban gyors halált okoz, akár fél nap alatt.
A másik az E. coli okozta bakteriális fertőzés. Ez a baktérium minden más háziállat és az ember bélflórájának is természetes alkotó része, kivéve a nyuszinak. Gyorsan és könnyen megfertőzheti a bélcsatornát és szintén híg, sárgás, habos jellegű hasmenés kiváltásával gyorsan halálhoz vezet.
Nagyon sajnálom a nyuszikát!
Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia
Previously Horváth Alíz wrote:
Szia Alíz!
Igaz eltelt már bő 5 hónap a nyuszikád tragédiája miatt,ezért utólag is együttérzésem veled.
Azért írok most, mivel velem és családommal 3 napja majdnem ugyan ez a forgatókönyv játszódott le. Az mi nyuszink Húsvét előtt v.mivel lett volna 1 éves. Reggel (pénteken) még úgy váltunk el, hogy "minden rendben volt". Amikor du-án 3 körül hazaértünk, még mindíg semmi nem tűnt fel, igaz csak egy pillantást vetettünk Fifikére (így hívták), mivel rohantunk elintézni a hétvégi bevásárlást. Este 7 körül hazaérve kislányom sírva közölte, hogy simogatja és nem ébred fel. Megnéztem és sajnos már nem volt mit tenni. Ott feküdt kiyújtott testtel, hidegen, úgy tünt meg is volt kicsit merevedve. A szeme tágra volt nyitva, azt már én csuktam le neki. A szája előtt elég nagy mennyiségű víz volt, mintha kihányta volna. Semmi előjele nem volt betegségnek, csak az volt fura, hogy 3 napja szinte egy falatot sem evett és a nyaka körül a szőre kb. 1-2 hét alatt körbe kihullott. Meg talán annyi székletet sem ürített, mint máskor.
A gyerekek azóta sem tudnak megnyugodni és fojton azt kérdezgetik, vajon mit csináltunk rosszul.
Sajnos nem tudtam érdemleges választ adni nekik. Csak az a MIÉRT? van mindig ott a fejemben.
Neked van azóta új kedvenced? Igazából nem várom el, hogy hozzászóljál, vagy valaki más, csak egy kicsit könnyebb volt kiadni magamból.
Üdvözlettel: Anita.
Previously Mutterné Bálint Anita wrote:

Kedves Anita!
Először is nagyon sajnálom a nyuszit.
Sajnos a leírás alapján arra gondolok, hogy a nyuszinak lehetett akár egy bélelzáródása is. A nyakán hiányzó szőrt lehet, hogy ő ette le magáról és az egy szőrlabdát képezett a gyomrában, ami megakadályozta a további táplálék felvételt, illetve akár be is ékelődhetett a vékonybél felső szakaszába. Az ilyen szőrlabdák oldására szoktunk frissen facsart ananász levet itatni a nyuszikkal, mivel ez természetes szőroldó.
Valószínűleg az ürített széklet már csak a vastagbélben maradt korábbi székletek maradéka volt.
Ha valóban elzáródott a nyuszi bele, akkor a bélfal megfeszülése és esetleges elhalása hashártya gyulladás kialakulásához vezethet, ami toxikációt és hirtelen elhullást eredményezhet. A nyuszik nem tudnak hányni, ezért a visszaszivárgott víz feltehetően már csak a halál után jött vissza.
Természetesen biztosat csak a boncolás mondhat, de a körülmények alapján én ezt a verziót tartom valószínűnek.
Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia
Tisztelt Doktor Nő !
Igazán hálás vagyok Önnek, hogy válszolt levelemre. Nem fogom tudni kellően megköszönni, hogy ilyen alapos leírással szolgált nekem. Teljesen valószínű, hogy ez történhetett. Mivel én is az egészségügyben dolgozom (felnőtt tüdőgondozó) logikusnak tűnik a bélelzáródás lehetősége. Még nem tudom mikor vállalunk legközelebb felelősséget egy újabb kisállat iránt, de azt biztosan tudom, hogy ezután sokkal körültekintőbben fogunk eljárni.
Valahol még mindíg hibásnak érzem magam, talán ha már a tünetek megjelenése elején írok Önnek , biztosan tudott volna segítséget adni levélben (mivel mi Komlón lakunk).
Még egyszer hálásan köszönöm válaszát és kívánom, hogy munkájuk sok sikert és boldogságot hozzon.
Szerencsések azok a Gazdik, akik az Önök városában élnek, az Önök "szárnyai alatt"!!!
Mély Tisztelettel: Mutterné Bálint Anita és családja. Komlóról.
Tisztelt doktorúr/nő!
Előre hozott 12. szülinapomra kaptam egy nyuszit. 3. napon amikor nálunk volt nem bírt ráállni a balmelső lábára. Nem tudtam mit csinálni, reméltem hogy csak fáradt, de amikor különórám után haza értem már megkövülten feküdt a ketrecében. 
5-8 hetes volt, nem volt túl meleg, semmi jelét nem adta hogy baja van.
Nem volt társasága, de minden délután játszottam vele, 1-szer kiis vittem a kertbe, akkor evett egy kis füvet.
Mi lehetett az oka ennek a szőrnyű dolognak?
Válaszát várom: Anett
Previously Korondi Anett wrote:

Kedves Anett!
Először is nagyon sajnálom a nyuszit!
Sajnos pontos választ csak boncolás után lehetne adni a kérdésére. Hirtelen halált nyusziknál leggyakrabban gyomor- bélrendszeri betegségeknél tapasztalunk illetve heveny lezajlású tüdőgyulladásnál. Ha baktériumok tudtak a véráramba bekerülni, akkor szeptikus sokk alakulhatott ki, ami sajnos nagyon gyorsan elviheti a nyuszit.
Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia
Previously Mutterné Bálint Anita wrote:
Previously Horváth Alíz wrote:
Szia Alíz!
Igaz eltelt már bő 5 hónap a nyuszikád tragédiája miatt,ezért utólag is együttérzésem veled.
Azért írok most, mivel velem és családommal 3 napja majdnem ugyan ez a forgatókönyv játszódott le. Az mi nyuszink Húsvét előtt v.mivel lett volna 1 éves. Reggel (pénteken) még úgy váltunk el, hogy "minden rendben volt". Amikor du-án 3 körül hazaértünk, még mindíg semmi nem tűnt fel, igaz csak egy pillantást vetettünk Fifikére (így hívták), mivel rohantunk elintézni a hétvégi bevásárlást. Este 7 körül hazaérve kislányom sírva közölte, hogy simogatja és nem ébred fel. Megnéztem és sajnos már nem volt mit tenni. Ott feküdt kiyújtott testtel, hidegen, úgy tünt meg is volt kicsit merevedve. A szeme tágra volt nyitva, azt már én csuktam le neki. A szája előtt elég nagy mennyiségű víz volt, mintha kihányta volna. Semmi előjele nem volt betegségnek, csak az volt fura, hogy 3 napja szinte egy falatot sem evett és a nyaka körül a szőre kb. 1-2 hét alatt körbe kihullott. Meg talán annyi székletet sem ürített, mint máskor.
A gyerekek azóta sem tudnak megnyugodni és fojton azt kérdezgetik, vajon mit csináltunk rosszul.
Sajnos nem tudtam érdemleges választ adni nekik. Csak az a MIÉRT? van mindig ott a fejemben.
Neked van azóta új kedvenced? Igazából nem várom el, hogy hozzászóljál, vagy valaki más, csak egy kicsit könnyebb volt kiadni magamból.
Üdvözlettel: Anita.
Szia Anita!
hát én is cseppet megkésve válaszolok, már nem figyeltem ezt az oldalt, ezért elnézést. NAgyon sajnálom a kiskedvenced, de remélem azóta megnyugodtak a kedélyek, a gyerekeknek is van új szeretni való állatkájuk
Az itt történtek után pár héttel elmentem egy tenyésztőhöz, "új nyusziért". Nem bírtam elhozni akkor még, sajnos ehhez túl lelkis vagyok... Van azóta egy bűn rossz kiscicám, imádjuk egymást - mikor nem éjjel próbál meg játszani =))).
Talán a te tragédiádban, és az enyémben is a hirtelenség volt a legmegrázóbb... "Örülök neki", hogy kiderült nálatok mi volt a probléma, én nagyon sokáig járkáltam utána de végül is biztos választ nem kaptunk boncolás hiányában, így egyfolytában ott motoszkál bennem hogy talán valamit rosszul csináltam.
További szépeket, nyusziktól boldog életet nektek (:
Tisztelt Doktorúr!
A mi nyuszinkat április végén kaptuk 2 hetesen. Nálunk nőtt fel semmi baja nem volt a mai napig. Ma reggel 11 óra előtt adtam neki egy kicsi vizet de utána elkellett mennem valahova és negyed 5-kor mikor hazaértem teljesen megkövülve feküdt a ketrecében. A teraszon volt félig napon de inkább árnyékos helyen. A szája körül mintha folyadék lett volna megszáradva! Az lenne a kérdésem hogy esetleg lehetséges e az hogy kiszáradt 5 óra alatt vagy pedig valamilyen betegség következtében hunyt el?
Válaszát előre is köszönöm!
Salló Erzsébet