sebes egér
Menj fel ide: Rágcsálók
Kedves Doktornő/Úr!
1 hónapja találtunk az utcán egy fehér egeret. Szegénynek volt egy nagyobb vágás hátul a nyakán és hiányzott mindkét füléből egy-egy nagyobb rész. Aktív, eszik-iszik rendesen, érdeklődő. Észrevettük, hogy nagyon vakarózik, főleg a sebeinél és közben hangokat ad ki, gondoltuk biztos azért, mert fáj neki. Az egyik füle teljesen begyógyult, de a nyakát és a másik fülét továbbra is vakarja, ha be is varasodik, akkor újra kivakarja. Betadinnal próbáltuk bekenni vagy legalábbis rácseppenteni a sebre, de nem sikerült, mert nincs kézhez szoktatva, fél a kezünktől. Elvittük itt egy helyi állatorvoshoz, aki antibiotikumot adott, hogy 5 napig egy csepet tegyünk az itatóvizébe. A 2. nap még kivakarta sebét, de ma van az 5. nap és most mintha jobban nézne ki a seb. Amit még észrevettünk, hogy a ketrec aljára szórt forgácsban már nem szeret lenni, ezért kicseréltük papírra, hátha az zavarta, hogy a forgácspor belemegy a sebbe és irritálja. Ezenkívül 1 napja észrevettük, hogy jobban látható a nyaki seb, nagyobb területen hiányzik a szőre, mint korábban. Nem tudom, hogy azért téphette ki, mert a szőr is belement a sebbe és talán zavarta. Kérem szépen a Doktornő/Úr segítségét, hogy mit tudunk még érte tenni, hogy jobban legyen vagy mit csináltunk rosszul vagy lehet, hogy még esetleg atkás is és azért vakarózik, nem tudjuk, nincs tapasztalatunk egerekkel.
Köszönöm szépen előre is a válaszát!
Üdvözlettel:
Gyenei Anett
Previously Gyenei Anett wrote:

Kedves Anett!
A gyógyuló sebek önmagukban is viszkethetnek, de ha nem sikerül fertőtleníteni, akkor a termelődő sebváladék nagyon irritálja az állatot, főleg, ha alomanyag is beleragad a sebbe. Nagyon jó ötlet volt, hogy kivették a forgácsot, sebkezelésnél ez alapvető is szokott lenni. Én azt szoktam javasolni, hogy fültisztító pálcikára csepegtessenek jódoldatot és annak segítségével töröljék át a sebet naponta két alkalommal. Emellett Tetrán kenőcsöt kenhetnek rá.
Minden talált állat esetében ildomos elvégezni egy atkairtást amire hátra csepegtethető, ivermektin tartalmú szereket forgalmaznak állatpatikákban.
Üdvözlettel: Dr. Farkas Patrícia